Lisszabonba kéne menni – Interact 2016

Egy éve Berlinben gyűlt össze az IAB Europe élcsapata, idén, a jubileumi tizedik alkalommal, május 11-12-én Lisszabonban rendezi éves kongresszusát, az Interact 2016-ot a digitális reklámszakma csúcsszervezete. A helyszín ezúttal a Tajo folyó torkolati öblében épült fantasztikus, Dubajt idéző Myriad Center.

interact 2016

A konferencián jelentik be az IAB Research Awards és a MIXX Awards Europe győzteseit, továbbá a program része a Best Innovative European Start-Up verseny is. A rendezvény vendége lesz Randall Rothenberg, az IAB USA elnök-vezérigazgatója is.

A tavalyi berlini Interactról, ahol a díszvendég Sir Martin Sorrell, a WPP nagyfőnöke volt, itt olvashattok beszámolót.

Interact Berlin

Az Interact idei üzenetei a lassan egész Európában a hagyományos nagyágyút, a televíziót is maga mögé utasító digitális reklám aktuális kihívásai köré csoportosulnak. A két fő terület a digitális hirdetési értéklánc megbízhatósága és átláthatósága, illetve a felhasználói élmény.

A programban erős hangsúlyt kap a cross-media mérés, az adatbiztonság és –hitelesség, illetve a Big Data kreatív felhasználása természetesen leginkább a programmatic technológia kontextusában. Megkerülhetetlen hívószavak a mobil és a videó, és remélhetőleg kendőzetlen őszinteséggel néznek szembe a szakemberek a sokak által jövendölt hirdetési apokalipszis víziójával.

BANNER_345X111

 

One thought on “Lisszabonba kéne menni – Interact 2016

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s