Hivatalosan is kitört az AdBlock háború!

Szutor Ferenc elnökségi tagunk posztja digitális védelmi pénzről, elhatárolódásról és minden másról, ami a reklámblokkolás körül mostanában történik.

szutor-ferenc

A közelmúltban a Facebook bejelentette, hogy webes platformon ellehetetleníti a hirdetésblokkolók használatát. Az általános felháborodásnak azzal próbálták elejét venni, hogy cserébe a felhasználók testreszabhatják a hirdetéseiket, tehát a korábbinál is jobban beállíthatják, hogy mi érdekli őket és mi nem.

Súlyos döntés ez. Eddig a piaci szereplők vagy “megegyeztek” az AdBlock Plust és társait fejlesztő cégekkel, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyták őket és elkönyvelték a bevételkiesést. Viszont amikor az egyik leglátogatottabb szolgáltató bejelenti, hogy lépéseket tesz a hirdetésblokkolás ellen, az hadüzenet.

Az AdBlock Plus természetesen rögtön kiadott egy nyilatkozatot, amelyben mélységesen elítéli a Facebook lépését. Ennél azonban tovább is mentek, és alig 48órával később bejelentették, hogy az AdBlock Plus frissítés után újra képes detektálni és eltüntetni a hirdetéseket a Facebookról.

Igazán pikáns, hogy épp az AdBlock Plus mondja a Facebookról, hogy “rátértek a fekete útra”, mert nem engedik tiltani a hirdetéseket. Folytatják tehát a korábbi retorikát, miszerint Ők a szabad internetért küzdenek, figyelmen kívül hagyva azt az apró tényt, hogy a felhasználó a hirdetések megtekintésével fizet a szolgáltatásokért, tehát aki tiltja a hirdetéseket, az gyakorlatilag lop. Aki pedig ehhez támogatást ad, az minimum bűnrészes.

Persze az AdBlock Plus is tudja fokozni. Még meleg a hír, hogy létrehoztak és béta üzemmódban már el is indítottak egy piacteret, ami mit fog csinálni? Na mit? Értékesíti azokat a felületeket, amelyeket amúgy blokkolnak. Zseniális!

Tehát ha a tartalomszolgáltatók azt akarják, hogy az amúgy blokkolt felületeken hirdetéseket láthassanak a felhasználók, csupán 20% bevételről kell lemondaniuk – és volt blokkolás nincs blokkolás.

Bemutatkozik a digitális védelmi pénz!

Persze a hivatalos magyarázat az, hogy ők a zavaró, túl nagy, tolakodó hirdetéseket tiltják (ami persze nem igaz, mert szinte mindent tiltanak) helyette pedig nem zavaró, nem túl nagy, és nem túl tolakodó hirdetéseket fognak megjeleníteni (erre pedig befizetek).

Jogos a kérdés, hogy a többi nagy szolgáltató (a Facebookon kívül), amelyeket nyilván szintén súlyosan érint a hirdetésblokkolás mint jelenség, miért keresi még mindig a csatabárdot? Az biztos, hogy az AdBlock legutóbbi lépése már többeknek átlépte az ingerküszöbét, így az AppNexus, és a Google is bejelentette, hogy minden kapcsolatot megszakít az AdBlock Plus-t fejlesztő Eyeoval és annak partnerével a ComboTaggal. Tehát az egyelőre kérdés, hogy honnan is érkeznek majd ezek az amúgy egyáltalán nem zavaró hirdetések.

Egy másik fronton is mozgolódás van, hiszen a Tree nevű mobilszolgáltató bejelentette, hogy már teszteli azt a rendszerét, ami network szinten mentesíteni a felhasználóit a hirdetésektől. Nem kellett sokat várni az ENISA válaszára (European Union Agency for Network and Information Security), amely kimondta, hogy súlyosan sérti a net semlegességét az, ha egy szolgáltató bármilyen információt visszatart, blokkol, vagy lassítja annak hozzáférést.

Megkezdődött tehát a háború.

Eddig a hirdetésblokkolók főleg úgy működtek, hogy figyelték a hirdetések forrását, és azok felől a szervek felől, melyekről tipikusan hirdetések érkeztek, egyszerűen blokkolták a forgalmat. Eddig. Most viszont lassan megérkezünk egy új korszakba, ahol egy sor egyéb paramétert kezdenek majd figyelni.

A probléma – mint mindig – most is az, hogy a háború vesztesei mi leszünk, felhasználók.

Hogy miért?

Mert amíg a hirdetés jól elkülönül a tartalomtól, addig blokkolható lesz. Elég odaírni fölé, hogy “sponsored”, vagy elég, ha a tartalom mérete megegyezik a hirdetések sablon méreteivel.

Nem nehéz előrevetíteni az irányt. Azt a hirdetést nem lehet csak blokkolni, ami nem hirdetés, hanem tartalom. Ha ezen az úton megyünk tovább, akkor néhány év, és a kutya sem döntheti majd el egy adott képről/információról/cikkről, hogy ki mennyit fizetett érte, és mi vele a célja, még ha erre jelenleg törvényi kötelezettség is van.

Szép új világ lesz.

5 thoughts on “Hivatalosan is kitört az AdBlock háború!

  1. Zsinór 2016. szeptember 16. / 11:11

    “a felhasználó a hirdetések megtekintésével fizet a szolgáltatásokért, tehát aki tiltja a hirdetéseket, az gyakorlatilag lop.”

    Elemi tévedés.
    A felhasználó az adataival fizet a szolgáltatásokért, amiket az oldal fenntartója tovább értékesít a hirdetőknek (plusz adót fizet az államnak az értékesítés kapcsán). Tehát a felhasználó reklámszűrővel és anélkül is megfizette a szolgáltatás árát. Ha a fenntartó nem tud a reklámpénzből részesülni, az az ő egyéni üzleti problémája – amit megpróbálhat orvosolni (több megoldás is létezik erre), vagy lehúzhatja a redőnyt, vagy csapágyasra hajthatja a szopórollert.

    De nem kényszerítheti a felhasználót. Azt ugyanis a felhasználók büntetik – a távolmaradásukkal.

    Kedvelés

  2. Doodie 2016. szeptember 20. / 16:25

    Bizony, néha az ember egyszerűen nem érti, hogy mit is olvas. Vagy az nem érti amit ír, aki írta. Az van, hogy a piac éppen változik, és visszafordíthatatlanul meg is fog változni. Halló! 🙂 A “migránsok” bejöttek Európába, a reklámok meg el fognak menni az internetről. Ha tetszik, ha nem. Vegyük észre. 😉 Persze az időtávokról, meg a volumenekről lehetne, én most csak a vastag ceruzás trendvonalra szerettem volna rámutatni. Hiszen a spam is létezik, csak ma már szinte teljesen kizártuk az életünkből, mert magától megy a megfelelő mappába.Tessék alkalmazkodni. Új üzleti modelleket kialakítani, akkor nem lesz baj. Lehet huhogó cikkekben értekezni a semmiről, de abból csak egyre növekvő elbukott bevételek jönnek. 😉

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s