20 százalék felett bővült a digitális reklámpiac

Az IAB Hungary a mai napon, az Evolution konferencia keretében jelentette be a tavalyi évre vonatkozó Adex-számokat, valamint az idei piaci várakozásokat feltáró AdExpect-kutatás eredményeit is bemutattuk.

+22 százalék 2016-ban

2016-ban net 68,38 milliárd forintot tett ki a reklámpiac digitális szegmense, amely 22 százalékos bővülést jelent. Emlékeztetőül: egy évvel korában 14 százalékkal nőtt a költés. Ezen belül a szegmensek sorrendje nem változott: továbbra is a display a legnagyobb, melyet a kereső, a listing és az e-mail követ.

A mobil 79 százalékkal ugrott meg, és mostanra 16,7 milliárdos szegmensről beszélünk. A mobil a display költés 27 százalékát és a search költés harmadát teszi ki. Lassult viszont a videohirdetésekre költött pénzek növekedése.

1 milliárd forint fölé tornázta magát a programmatic piac, amelyen belül még mindig az RTB a domináns 985 millió forinttal. A programmatic, a Google non-search, valamint a Facebook-költéseket is magában foglaló automatizált szegmens 9,1 milliárd forintot tett ki 2016-ban.

Folytatódott a globális szereplők (elsősorban a Google, Facebook értendő ide) térnyerése, mostanra ezek 51 százalékos aránnyal képviseltetik magukat a digitális piacon belül. A display piacnak 28 százalékát, a mobilnak azonban már 85 százalékát viszik a globális játékosok.

A részletek és a módszertani információk az alábbi prezentációban érhetőek el:

Továbbra is a programmatic a top trend

Második alkalommal mértük fel a digitális piac szereplőinek várakozásait. Emlékeztetőül: tavaly 11,49 százalékos növekedést várt a szakma, és a három legmeghatározóbb trendnek a programmatic-ot, a mobilt és a videót tartották a megkérdezettek.

A mostani kutatás még óvatosabbnak mutatja a megkérdezetteket, ugyanis 2017-re 11,11 százalékos bővülést várnak. Ezen belül a hirdetők a legoptimistábbak, ahogyan az előző évben is.

Nem változott a legmeghatározóbbnak tartott trendek listája és sorrendje sem: élen a programmatic, amelyet a mobil és a videó követ. Kicsit más a kép, ha a hirdetők válaszait nézzük, számukra a mobil a legmeghatározóbb, amelyet a videó és a programmatic követ.

A piaci szereplők továbbra is a globális szereplők részarányának növekedését várják, ezzel immár a hirdetők is egyetértenek.

A reklámblokkolás jelenségét is értékelték a válaszadók. Az adblocking terjedését minden szereplő típus (média, hirdető, szolgáltató, ügynökség) veszélyesnek tartja, de a médiaoldal gondolja így a leginkább.

A részletek elérhetőek az alábbi prezentációban:

2 thoughts on “20 százalék felett bővült a digitális reklámpiac

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s