Keresőmarketingeseknek indult új platform

A ppcpro.hu egy Facebook-oldalból nőtte ki magát, melyet Bay Áron (Mito) indított még korábban.

Mint Áron elmondta: “A PPC Pro Facebook-csoportot 2015 decemberében hoztam létre, azzal a céllal, hogy platformot teremtsek a keresőmarketing szakmában dolgozóknak, ahol tapasztalatokat cserélhetünk, kérdezhetünk egymástól és tanulhatunk. Röviddel az indulás után csatlakozott csoportadminsztrátorként Geiger Tamás, akinek a közösségért végzett munkáját a Google is több ízben elismerte és akivel azóta közösen egyengetjük a szakmai csoport és mostantól a weboldal útját is.”

A ppcpro.hu célja, hogy a Facebook-csoport korlátain túllépve továbbra is elsődlegesen a szakmához és a szakmába belépni szándékozókhoz szóljon, de sokkal lazább keretek között. A szerkesztők szeretnék szélesebb közönséggel is megismertetni a keresőmarketing, a digitális analitika, a konverzióoptimalizálás és más kapcsolódó szakterületek témáit, tapasztalatait, aktualitásait. “Szándékunk, hogy egy professzionális tudásbázist építsünk, mind a kezdőknek, mind a haladó szakértőknek, amit jól kiegészítenek az oldalon megtalálható álláshirdetések és szakmai képzések, tanfolyamok” – teszi hozzá Bay Áron.

Ötletekkel, kérdésekkel vagy akár blogolási szándékkal is lehet keresni a szerzőket a hello@ppcpro.hu e-mail címen.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s