Apokalipszis? Most?

2015 ijesztő évként vonul be a digitális média történelemkönyvébe. Akárhogy is csűrjük-csavarjuk, a nagyság átka és hasonlók, az egyre dominánsabb online hirdetési iparág egén a dot-com lufi 2001-es kidurranása óta összesen nem gyűlt össze ennyi fenyegető viharfelhő.

Miközben drasztikus módon rendeződik át a médiafogyasztás az online csatornák, elsősorban a mobileszközök irányába, egyre több hozzáértő vizionálja – joggal – a jelenleg uralkodó és az iparág elsődleges pénzügyi motorját jelentő hirdetési modell apokalipszisát.

engine broken

image credit: Matt Herring

olvasásának folytatása

Reklámok

Az ügyfelet nem lehet leváltani

Az amerikai felnőttek már 2013-ban többet interneteztek, mint amennyit a tévét nézték, 2014-ben pedig az Egyesült Királyságban is a netezés felé billent a mérleg. A németek európai viszonylatban konzervatívnak számítanak, de a 14-49 éves korosztályban már ők is az internetet részesítik előnyben. Bár Magyarországon még mindig nagyon erős a televízió, az olló itt is záródik.

Az internethasználók körében – globális átlagban – a netezés már felülmúlja a teljes hagyományos médiafogyasztást. A digitális időtöltés régiónként és országonként nagyon szór, de az adatok jól tükrözik az elmúlt évtizedben bekövetkezett drámai változást.

global web index 14a

Logikus, hogy a hirdetők követik a célcsoportjukat. A 2015-ös előrejelzések szerint az Egyesült Királyság lesz az első reklámpiac, ahol a digitális költés aránya átlépi az 50%-ot. Több skandináv országban és Ausztráliában is 40% feletti digitális arányt jósolnak az idei évre.

reklámtorta 2014

Magyarországon 2014-ben jó esély volt rá, hogy a digitális reklámköltés meghaladja a tévés költéseket, és végül csak erős hajrával sikerült megtartani a legnagyobb hagyományos szektornak a vezető helyét.

Kétségek

A fentiek ellenére, miközben a marketing- és médiaszakma egyik fele a digitális forradalommal és a ‘Quo Vadis, Marketing?‘-gel kel és fekszik, a hirdetők között sok jelentős cég van, ahol felső szinten számos általános és specifikus fenntartást fogalmaznak meg a digitális kommunikációval kapcsolatban. Magyarán, nemhogy nem itatta át a digitália szelleme a cégvezetést és a marketinget, hanem masszív szkepszis uralkodik. olvasásának folytatása